
TISZABŐ település rövid története
|
Tiszabő Árpád-kori falu, a honfoglalás után,
valamilyen segédnép lakhatta. Nevét először 1077-ben említi oklevél
Bek illetve Begh alakban. A szó török eredetű "nemzetségfő"
a jelentése. Plébániáját már az 1332/37. évi pápai tizedjegyzék
is említi. A településen nem folytattak jelentősebb ásatásokat,
csupán egy bronzkori sír leletei ismertek.
Jelenlegi temploma a XIX. század elején épült,
ékességei a szép fafaragású keretbe foglalt stációk.
A XVIII. Század első felében a Hellebronth,
az Almásy, a Koháry, a gróf Károlyi-család mellett a Hodossyak és
a Hallerek voltak a falu birtokosai.
A település ma
A
falu Törökszentmiklóstól Észak-keletre 23 km távolságban fekszik
a Tisza bal partjának tövében, festői környezetben. A falu közlekedés-földrajzi
szempontból igen kedvezőtlen helyzetben van, hiszen zsák település,
a 4-es számú főútról Fegyvernek felől lehet megközelíteni alsóbbrendű
bekötőúton. A vasút elkerüli, a lakosság legközelebb a Fegyvernek-Örményes
állomáson tud vonatra szállni.
A település közigazgatási területe 3509 ha, lakossága
2.180 fő, a lakásállománya 650 lakás. Az épületek egy részének színvonala
elfogadható, egyre több a lerobbant, gondozatlan épület. A 2000.
évi tavaszi árvíz 10,8 m tetőzési magassággal, fellazítva a talajt,
jelentősen megemelve a talajvizet, felbecsülhetetlen károkat okozott
a településen.
A 650 lakásból 74 összedőlt, 415 lakásban pedig
súlyos károkat okozott. A házak zöme elöregedett, 85 %-a hagyományos
vályogból, megfelelő alap nélkül készült. A házak helyreállítására
100 millió forintot kapott a település, de csak igen szűkösen futotta.
Az anyagi károknál is maradandóbb nyomokat hagyott, az emberek lelkében
a rombolás és pusztulás, a tönkrement és nehezen felújítható épületek,
sok esetben egy élet munkája semmisült meg.
A lakosság 70 %-a cigány származású, fiatalabb korosztályban
az arány még ennél is magasabb.
Mezőgazdaságról
A település lakóinak megélhetését sokáig a mezőgazdaság
jelentette, még akkor is ha település az ország legszárazabb aszályos
területei közé tartozik az évi 500 mm körüli csapadék átlaggal.
A kárpótlással többen földhöz jutva magánvállalkozóként dolgoznak,
tengetik életüket. A földeken elsősorban búzát, árpát, repcét és
napraforgót, termesztenek. Korszerű lineár öntözőberendezés működik.
Az állattenyésztésben a szarvasmarha, sertés, baromfi (főleg liba)
nevelés és a birkatenyésztés volt a meghatározó. Jelenleg a településen
1 szövetkezet s néhány agrárvállalkozó műveli a földeket. A népesség
22 %-a nyugdíjas. A településre mégsem az elnéptelenedés a jellemző.
A
valaha jobb napokat látott falu a rendszerváltás után nemigen tud
magára találni. Az aktív korú lakosság elvesztette munkáját, a munkanélküliség
meghaladja a 40 %-ot, a munkanélküliek döntő többségének szakképzettsége
sincs. A falunak gyakorlatilag nincs helyben élő értelmisége.
A népes gyerekkorosztály mára kinőtte az 1989-ben
épült 100 férőhelyes óvodát, és a felújított, bővített iskolát is.
Az önkormányzat címzett támogatásra pályázik, hogy új óvodát, iskolát
tornatermet tudjon építeni.
Az új ivóvízbázis létrehozását is csak pályázat
és állami támogatás segítségével tudják megoldani.
A település vezetői ebben a szorongatott helyzetben
csak abban reménykedhetnek hogy az iskolában sikerül kinevelni egy
rendszeres tanuláshoz, munkához szoktatott, tanult új nemzedéket.
A felnőtteknek szervezett különböző tanfolyamok,
nem sok sikert eredményeztek, ennek ellenére a későbbiekben olyan
képzési és átképzési módszerek gyakorlati alkalmazását kell megoldani
mely segít az alapképzettség hiányának áthidalásában.
Magyarországon
az elmúlt évek gazdasági és társadalmi változásai számos társadalmi
csoport helyzetét rendkívüli módon megnehezítették. A változások
vesztesei a hátrányos helyzetbe kerültek között kiemelkedően nagy
számban találunk roma közösségeket, családokat és személyeket. Helyzetüket
az átalakuló gazdasági környezet következményeként jelentkező munkanélküliség
súlyosbította, megfelelő képzettség és szakértelem híján kiszorultak
az átalakuló munkaerő-piacról.
Az eltérő tanterv szerint haladó iskolákról készült
beszámoló bizonyítja, hogy az oktatás és képzés kulcsszerepet játszik
a roma lakosság társadalmi felemelkedésében, a munkaerő-piacra történő
visszatérésben.
Ezekre a problémákra keres komplex újszerű és eredményes
megoldásokat a társadalom, a kistérség és a település vezetői az
Európai Unió "EQUAL" elnevezésű kezdeményezésével. Az
Európai Szociális Alap által támogatott program új módszereket kíván
alkalmazni a munkaerő piacon tapasztalható hátrányos megkülönböztetés
és egyenlőtlenségek leküzdésére, lehetőséget adva olyan új, kísérleti
kezdeményezések kipróbálására, amelyek a jövőben megváltoztathatják
a képzés és a foglalkoztatás gyakorlatát, tanulva a tagországok
eredményes tapasztalataiból, az országok közötti együttműködés ösztönzésére.
vissza a lap elejére
|